Igen, tudatos fogyasztóként oda figyelünk az élelmiszerek, az étrend-kiegészítők vagy a kozmetikumok lejáratára is. Tele vagyunk városi legendákkal arra vonatkozóan, hogy például a tartós élelmiszerek lejárata mit is jelent tulajdonképpen: egyesek szerint semmit, hiszen ami 3 évig elvolt a konzervben, annak mi baja lehet a 4. évben, mások pedig már a lejárat napján a kukába hajítják az érintett ételt. (Ennek a cikknek most nem témája a pazarló világunk, de ez a téma is megér egy külön bejegyzést.)
Ugyanez a helyzet a természetes kozmetikumok lejáratával is, hiszen azt jól tudjuk mindannyian, hogy lényegesen kevesebb vagy nulla tartósítószert tartalmaznak, a natúr olajok, vajak avasodnak, esetleg a különböző sűrűségű összetevők szétválnak egy idő után. Fontos tehát jól tájékozottnak lenni a felhasználhatóságukat illetően, nehogy a szemetesben landoljon egy ártatlan bio arckrém vagy egy rúzs azért, mert azt hisszük, lejárt már, közben pedig mégsem...illetve ne essünk egyik végletből a másikba sem: ha észrevesszük egy természetes kozmetikumon, hogy megváltozott az állaga (pl. csomós lett a szempillaspirálban a festék) vagy az illata (pl. avas szaga van a bio naptejnek), akkor ne habozzunk megválni tőle saját egészségünk védelme érdekében.
Szóval kezdjük az elején:
Minden kozmetikumnak - akár természetes, akár "hagyományos" - van egy lejárati ideje. Főszabály szerint amennyiben ez a lejárati, vagy szavatossági idő 30 hónapnál hosszabb, úgy egy "nyitott tégely” szimbólummal kell jelölni hónapban megadva azt, hogy a termék felnyitásától számítva milyen hosszú ideig használható.
Természetes kozmetikumoknál gyakran előfordul, hogy 30 hónapnál rövidebb lejárati idő esetén is rákerül a csomagolásra a "nyitott tégely" szimbólum. Ennek az az oka, hogy a minőségi romlás folyamata elindul akkor, amikor levegőt kap a krém, amikor belenyúlunk a nyilván nem steril ujjunkkal, stb. Természetesen ez a minőségi romlás nem azt jelenti, hogy már másnap csökken a kencefice hatékonysága, vagy megromlana, hiszen minden összetevőnek idő kell, de ez az idő innen indul.
Az egyik legfontosabb tudnivaló, hogy a lejárati dátum minden esetben úgy kerül megadásra (például 11/19 - azaz 2019. november), hogy a "nyitott tégely" szimbólummal összhangban van, tehát a lejárat utolsó napján (azaz 2019. november 31-én) is felbonthatjuk a kozmetikumot, onnan fog indulni a szimbólumon található lejárati idő.
Érdemes tehát figyelni a közeli lejáratú akciós kozmetikumokat, hiszen sokkal kedvezőbb áron juthatunk olyan kedvencünkhöz, amelynek valójában semmi baja.
Felhívnánk azonban a figyelmet arra, hogy amennyiben a lejárati időn túl, azaz a "nyitott tégely" szimbólumon található időtartamot követően is használjuk a terméket, azzal azért kockáztatunk: valószínűleg nem azonnal, de előfordulhatnak bőrirritációk, kipirosodások, kiütések, amelyeket - lássuk be - jobb elkerülni. Ha mégsem tudunk ellenállni a csábításnak és újra használnánk a fiók mélyén megtalált természetes kozmetikumunkat, akkor az alkarunkon vagy a fülünk mögötti bőrfelületen végezzünk egy próbát, hogy ne érjen meglepetés. A bőrpróba eredményétől függetlenül azért az arcunkra már ne nagyon használjuk...
Érdekesség, hogy a szem környékén használható bio sminkeknek, így pl. a szempillaspirálnak is általában csak 6 hónap a felbontástól számított felhasználhatósági ideje. Ennek oka, hogy a szem környéki bőr különösen érzékeny, így fogékonyabb a fertőzésekre.
Természetes kozmetikumaink tartósságát a helyes tárolással és használattal nagymértékben növelhetjük:
íme 5 tuti tipp, hogy minél hosszabb ideig örülhess a krémednek vagy a sminkednek:
1. Mindig tiszta és száraz kézzel nyúljunk a tégelybe!
2. Legyünk irigyek és ne osszuk meg a kozmetikumunkat másokkal, különösen ne a szem- vagy ajakápolókat!
3. Figyeljünk arra, hogy a tégely fedelét vagy a tubus kupakját megfelelően helyezzük vissza!
4. Tároljuk a természetes kozmetikumokat száraz, hűvös helyen, ne tegyük ki őket közvetlen vagy tűző napfénynek, különösen melegnek.
5. Soha ne hígítsuk a termékeket vízzel, amikor már kezdenek elfogyni...
Használjátok egészséggel a természetes kozmetikumokat!
Közeli lejáratú, akciós termékeinket ide kattintva nézhetitek meg!